*Victoria szemszöge*
A Josh hatán való utazás merőben megkönnyítette a dolgomat. Persze amikor a haját piszkáltam úgy tett, mint aki le akar ejteni, de ennek a veszélye egy percre sem állt fennt. Most pedig itt állunk, Zac igyekszik nem beletörni a kulcsot az ajtóba. Sikeresen bejutunk a kis helyiségbe, ahol gépek tömkelege van. Megtorpanunk az egyik előtt és a könyvet kinyitva elemezni kezdjük a képernyőn látottakat.
- Nos, ez a jegyzet itt azt írja, hogy a magma hőmérsékletének Bolíviában, Mongóliában és Hawaiin...
- Mi az Riker? - hadonászik Vanni Rik feje előtt, aki keservesen a ránk néz.
- Mikor indulunk? - sóhajt.
- Megegyeznek? - lelkesedik Cameron.
- Minden adat - fordítja felénk a könyv egy üres lapjára írt jegyzetet Rik. Valóban. Minden adat tökéletesen pontos.
- Kell pár nap, hogy mindent összeszedjünk - állapítja meg Zac.
- Akkor most mi lesz? - teszi fel testvérem azt a kérdést, ami már engem is foglalkoztat pár perce.
- Rejkjavikba repülünk, meg másszuk a Snaffles-t és leereszkedünk a föld középpontjába - mutogat Cam.
- Ahol a hőmérséklet olyan magas, hogy kőzeteket olvaszt - jegyzi meg Riker.
- A központi hőelmélet nem feltétlen igaz. Mi van akkor, ha tényleg lehet hinni Vernének? - kérdi felháborodva Zac.
- Egyenlőre nem hihetünk egy szavának sem - forgatja a szemét Josh.
- Majd meglátjuk. Három nap múlva indulunk! - jelenti ki Zac.
- Rendben, de ha meghalunk iszonyatosan dühös leszek rád! - indulok ki az ajtón. A légkondicionált épületből kilépve rögtön megéreztem magam a nyári zápor cseppjeit. Legalább a meleg enyhűl. A legközelebbi buszmegálló is elég messze van ahhoz, hogy mindenem teljesen átázzon. De ez most a legkevésbé sem tud izgatni. Az már inkább, hogy nem kéne leereszkednünk elméletileg kihalt vulkán kürtőkbe.
Megálltam a buszmegállót jelző tábla mellett és vártam egy csodára. Mondjuk hogy elálljon az eső, vagy hogy jöjjön egy busz, de egyik sem történt meg.
- Nos, ez a jegyzet itt azt írja, hogy a magma hőmérsékletének Bolíviában, Mongóliában és Hawaiin...
- Mi az Riker? - hadonászik Vanni Rik feje előtt, aki keservesen a ránk néz.
- Mikor indulunk? - sóhajt.
- Megegyeznek? - lelkesedik Cameron.
- Minden adat - fordítja felénk a könyv egy üres lapjára írt jegyzetet Rik. Valóban. Minden adat tökéletesen pontos.
- Kell pár nap, hogy mindent összeszedjünk - állapítja meg Zac.
- Akkor most mi lesz? - teszi fel testvérem azt a kérdést, ami már engem is foglalkoztat pár perce.
- Rejkjavikba repülünk, meg másszuk a Snaffles-t és leereszkedünk a föld középpontjába - mutogat Cam.
- Ahol a hőmérséklet olyan magas, hogy kőzeteket olvaszt - jegyzi meg Riker.
- A központi hőelmélet nem feltétlen igaz. Mi van akkor, ha tényleg lehet hinni Vernének? - kérdi felháborodva Zac.
- Egyenlőre nem hihetünk egy szavának sem - forgatja a szemét Josh.
- Majd meglátjuk. Három nap múlva indulunk! - jelenti ki Zac.
- Rendben, de ha meghalunk iszonyatosan dühös leszek rád! - indulok ki az ajtón. A légkondicionált épületből kilépve rögtön megéreztem magam a nyári zápor cseppjeit. Legalább a meleg enyhűl. A legközelebbi buszmegálló is elég messze van ahhoz, hogy mindenem teljesen átázzon. De ez most a legkevésbé sem tud izgatni. Az már inkább, hogy nem kéne leereszkednünk elméletileg kihalt vulkán kürtőkbe.
Megálltam a buszmegállót jelző tábla mellett és vártam egy csodára. Mondjuk hogy elálljon az eső, vagy hogy jöjjön egy busz, de egyik sem történt meg.
* Josh szemszöge *
- Utána megyek - kel fel Savannah, de csak leintem.
- Hagyd, majd én.
Gyors léptekkel elindultam az egyenlet értelmesnek tűnő helyre, ahova Viki mehetett. Gyanúm, miszerint a buszmegállóban áztatja magát teljesen egyedül, beigazolódott. Haspólója és rövidnadrágja teljesen a testéhez simul a sok víztől. Hajából messziről látszik, hogy csöpög a víz, de őt látszólag ez nem zavarja. Mellélépek alig észrevehetően, de nem is foglalkozik velem.
- Nem tudod véletlen, mikor jön a következő? - nézek le a kezemre, amin soha az életben még nem volt óra.
- A busz? - pillant rám unottan.
- Nem. Lehetőség - pillantok le rá, mert vagy egy fejjel magasabb vagyok nála. Felvont szemöldökkel néz vissza rám, de nem szól semmit. - Mégis mikor lesz lehetőségünk legközelebb eljutni egy ilyen helyre?
- El akarsz dobni mindent, hogy megnézz valamit, ami megölhet téged, vagy csak simán nem létezik? Hová tetted a józan ítélőképességed? - nevet kicsit gúnyosan.
- Oda, ahova te a bátorságod. Mióta félsz egy kis kalandtól? Valószínűleg nem is létezik világ a földköpeny alatt.
- És ha mégis? - teszi karba a kezét.
- Kössünk fogadást. Ha tényleg találunk valamit, akkor te nyersz és bármit kérhetsz tőlem. Ha viszont nincs odalent semmi, akkor én nyerek és én kérek tőled valamit. Na? - mosolyodok el.
- Rendben - bólint. A busz is lassacskán befut és pár buszmegállóval később már a Latimer ház előtt állunk. Viki behív, hogy legalább száradjak meg, mielőtt hazamegyek. A kulcsot a zárba helyezve vesszük észre, hogy az ajtó nyitva van.
- Savannah előbb hazaért volna mint mi? - néz rám kérdőn Viki, mire csak nemleges választ adva megrázom a fejem. Belépünk a házba, ahol a szülők bőröndjei sorakoznak.
- Anya, apa? - kiabál be Viki, mire anyukája lép ki a konyhából.
- Sziasztok! Viki drágám kicsit előbb jöttünk.
- Hát azt látom - ölelik meg nevetve egymást.
- Látom jól eláztatok, menjetek fel a szobába. Kicsim adj egy törölközőt Josh-nak! - hagy ott minket, mi pedig engedelmesen felmegyünk. Viki a kezembe nyom egy törölközőt, majd ő maga elmegy felvenni egy száraz ruhát a fürdőbe. Közben Vanni is megérkezik, körbe csodálkozza szüleit, majd eltűnik a szobájában.
- Hagyd, majd én.
Gyors léptekkel elindultam az egyenlet értelmesnek tűnő helyre, ahova Viki mehetett. Gyanúm, miszerint a buszmegállóban áztatja magát teljesen egyedül, beigazolódott. Haspólója és rövidnadrágja teljesen a testéhez simul a sok víztől. Hajából messziről látszik, hogy csöpög a víz, de őt látszólag ez nem zavarja. Mellélépek alig észrevehetően, de nem is foglalkozik velem.
- Nem tudod véletlen, mikor jön a következő? - nézek le a kezemre, amin soha az életben még nem volt óra.
- A busz? - pillant rám unottan.
- Nem. Lehetőség - pillantok le rá, mert vagy egy fejjel magasabb vagyok nála. Felvont szemöldökkel néz vissza rám, de nem szól semmit. - Mégis mikor lesz lehetőségünk legközelebb eljutni egy ilyen helyre?
- El akarsz dobni mindent, hogy megnézz valamit, ami megölhet téged, vagy csak simán nem létezik? Hová tetted a józan ítélőképességed? - nevet kicsit gúnyosan.
- Oda, ahova te a bátorságod. Mióta félsz egy kis kalandtól? Valószínűleg nem is létezik világ a földköpeny alatt.
- És ha mégis? - teszi karba a kezét.
- Kössünk fogadást. Ha tényleg találunk valamit, akkor te nyersz és bármit kérhetsz tőlem. Ha viszont nincs odalent semmi, akkor én nyerek és én kérek tőled valamit. Na? - mosolyodok el.
- Rendben - bólint. A busz is lassacskán befut és pár buszmegállóval később már a Latimer ház előtt állunk. Viki behív, hogy legalább száradjak meg, mielőtt hazamegyek. A kulcsot a zárba helyezve vesszük észre, hogy az ajtó nyitva van.
- Savannah előbb hazaért volna mint mi? - néz rám kérdőn Viki, mire csak nemleges választ adva megrázom a fejem. Belépünk a házba, ahol a szülők bőröndjei sorakoznak.
- Anya, apa? - kiabál be Viki, mire anyukája lép ki a konyhából.
- Sziasztok! Viki drágám kicsit előbb jöttünk.
- Hát azt látom - ölelik meg nevetve egymást.
- Látom jól eláztatok, menjetek fel a szobába. Kicsim adj egy törölközőt Josh-nak! - hagy ott minket, mi pedig engedelmesen felmegyünk. Viki a kezembe nyom egy törölközőt, majd ő maga elmegy felvenni egy száraz ruhát a fürdőbe. Közben Vanni is megérkezik, körbe csodálkozza szüleit, majd eltűnik a szobájában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése